~SooRa ~1.fejezet

                                                          ~Innen kezdődik minden~

Alig aludtam valamennyit az éjszaka, nem, nem azért mert ideges lennék, amiatt amire készülünk. Valamiért izgatott vagyok és most tényleg egy szóra tudnék ugrani. Az ágyban a hátamon fekve bámulom a plafont, de megunom és lerúgom a takarót majd lemegyek a konyhába inni egy pohár vizet. A konyhapultnak dőlve ránézek az órára és azonnal ideges leszek. Mi az, hogy még négy óra van? Az utolsó kortyot is kiürítve a pohárból indulnék vissza az
amikor Minnie a maciját szorongatva, botladozva jön le a lépcsőn.
- Unnie, már fel kell kelni? - ilyenkor átkozom, hogy az ő szobájuk mellett van az enyém, ha elmegyek a szoba előtt Minnie mindig felébred.
- Még nem kell drágám, nyugodtan feküdj vissza. - óvatos puszit hintek a feje búbjára, majd visszaterelem a lépcsőig ahol már egyedül megy fel és remélem vissza tud aludni, ha már én nem. Ledobom magam a kanapéra és a támlájára a fejem majd se kép se hang.
Eléggé elaludhattam, ugyanis valaki szólongat. Lassan nyitom ki a pilláim, és ahogy rendes helyzetbe tenném a fejem éles fájdalom hasít a nyakamba.
- Így jár az, aki a kanapén alszik. - szól valami „epéset” HyunBae, nem, soha nem szólítom apának, nincs az az Isten, hogy elhangozzon felé a számból az a szó hogy „apa”.
- Te is járhatnál így! - mormogom az orrom alatt és próbálom elviselhető helyzetbe hozni a nyakam, hogy ne fájjon. Ha tudná, hogy én most mennyire nagyon küldöm melegebb éghajlatra. Összeszedem magam a kanapéról és zsibbadó végtagokkal vánszorgok fel a szobámba majd betámogatom magam a fürdőbe és kicsit üdébben jövök ki a zuhany alól. Gyorsan összekötöm a hajam, egy leheletnyi sminket felteszek az arcomra majd a táskába téve a flakonokat és szórófejeket már megyek is le a lépcsőn, a két kicsinek adok puszit, a pultról elveszem az odakészített pénzt és éppen kiérek, mire jön az én kis bolondom. Beszélünk egy keveset az ügyeletesekkel és megyünk is a suli mögé a parkolóba, a töri tanár kocsiján elég pofásan néz ki a logónk, tisztázom magamban mire a nyelvtan tanár majd’ leordítja a fejünket és az igazgatóiba invitál minket. Az igazgató nem veszi komolyan az ilyen dolgokat, a többi tanárral viszont meggyűlik a bajunk. Mikor nem csinálok valami olyat ami lefoglaljon vagy érdekel akkor előveszem a telefonom és folyamatosan az új logónkat tervezem és már a felénél tartok, amikor feltűnik hogy hirtelen túl sokan lettünk az igazgatóiban ugyanis az egyik vadbarom meglökte a kezem és az egész képernyőn keresztül húztam egy fekete vonalat, na én ezt hogy fogom eltakarítani hogy ne rontsak bele a kész részbe. Felnézek a fekete hajú srácra, akinek úgy áll a haja a feje tetején, mint egy szénaboglya és ijedt szemmel pillog rám, hát félhetsz is.
- És pontosan miért is jöttetek? –kezdi faggatni őket So.
- Háttértáncosokat keresünk, és mivel a suli jó erős táncosakat képez, így ide jöttünk! –magyarázta az egyik.
- Hány ember kellene? - folytatja So.
- Egyelőre 2-3 hogy ne kelljen sokat betanítani! –magyaráz a másik. – Táncoltok nekünk? –kérdezi a harmadik.
- Persze! Meg másszak fel a falon is, nem? –akadok ki.
- Nyaa! Nyugi! –csitít So. – Minek? –néz a fiúkra.
- Ti jó képességűeknek minősültök!
- Mi vagyok én tárgy, hogy felmérj? –vágom a telefonom az asztalra.
Mindegyik srác meghőköl, hát jobban is teszik. Most úgy sem vagyok jó passzban.
- Én nem táncolok! –ülök vissza a székbe.
- Én sem! – So sem fogja beadni a derekát egykönnyen.
- Csak nem falábúak vagytok? –kérdez a negyedik. Öcsém, ezek mennyien vannak?
- Hogy mit mondtál? –akad ki So. Na, ezt nem kellett volna mondaniuk, már
rosszabb, mint én vagyok ilyen állapotban.
- Jól hallottad! –mosolyog a kis barnahajú.
- Unnie! –szól –Most vágjam Őket meg, vagy majd 2 perccel később? –kezdi már, tudtam én.
- Nyugi, Picúr! –nyugtatom, ebből még én is kerülhetek ki rosszul –Ha nagyon akarjátok, táncolunk, de csak egyszer! –állok fel – Nem jössz? –nézek rá.
- De! –pattan le az asztalról és mellém áll.
- Legyen mondjuk…- olyan sok jó van.
- EXO – Mama? –mondja So.
- Oké! –kikeresem és elkezdünk rá táncolni, de a felénél abbahagyjuk. – Ennyi volt. Döntés a Tiétek! –vége a gyereknapnak én már többet nem táncolok, ha észreveszik, akkor ebből is rájöhetnek, hogy jók vagyunk.
- Szerintem…- kezd el gondolkozni a szöszi.
- Jöhetnek! –vágja rá a másik. Ehhh, még mindig sokan vannak.
- Akkor lányok, hivatalosan is az AlphaBat háttértáncosai vagytok! –mondja a kis barnahajú srác.
- Nos lányok,itt is vagyok. –jön be az igazgató. – Csak nem… -néz a fiúkra a Tanár Úr.
- Jó napot! A nevem Ji Ha Young, és az AlphaBat leader-e vagyok. A két lányt szeretnénk kikérni a suliból, hiszen jó táncosok!
- Rájuk fér a kemény munka, hiszen mindenből poént csinálnak, és mindig rossz dolgokat, amit mások nem díjaznak. –szól az igazgató és szó nélkül elenged minket. Igaz levelezőbe majd azért átküldik az anyagot, de ez azért így jobb. Hazáig szaladok, és szinte berobbanok a házba, ahol anya épp a munkatársait vendégeli meg, HyunBae meg gondolom, a dolgozószobában van a kicsik meg oviban, vagy mégsem. A két kicsi visítva szalad oda hozzám.- Jó napot! Szia anya, viszem is a kicsiket. Elnézést! – a két csöppséget felviszem az emeletre.
- Ti hogy-hogy nem vagytok oviban? – nézek rájuk.
- Szünet van. – vágja rá Minnie.
- Seo? – ő mindig elmondja az igazat.
- Dehogy is – legyint picit nővére karjára – Minnie betegnek tetette magát és így engem sem engedett anya, hogy ha én is elkaptam ne fertőzzem meg a többieket. – mondja egy szuszra Seo.
- Árulkodós! – mondja Minnie és beszalad a szobájukba, Seo meg azonnal utána szaladt. Gyorsan bementem a szobámba, elővettem a bőröndöm és elkezdtem belehajtogatni a cuccaim. Mire a végére értem már alig bírtam ráhúzni a cipzárt. Leszenvedtem magam a lépcsőn a bőröndömmel és hál’ istennek már elmentek anyu kollégái így nem kell magyarázkodnom…sokat. Még visszamegyek a szobámba, hogy elővegyem a dugi pénzem a ruháim alól majd megyek vissza a földszintre amikor anya, HyunBae és az ikrek vártak a lépcső alján.
- Anya, a suliba jött egy banda és háttértáncosokat kerestek. So-t és engem választottak, hozzájuk kell költöznünk. – nézek anyára majd sorban mindenkire. Hyunbae szúrós szemekkel néz rám, a két kicsinek már könnyes a szeme és úgy néznek fel rám.
- Soha nem engedem, hogy elmenj! – mennydörgi Hyunbae. A karom után kap, és úgy megszorítja, hogy rögtön lezsibbad. Kirántom keze szorításából az enyémet és dühösen a szemébe nézek.
- Na, neked aztán tényleg semmi közöd hozzá! – vágok vissza, mire anya fojtott hangon szólal meg.
- Na de SoRa…
- Nem érdekel anya. Nem érdekel a véleménye. – nézek rá. Megfogom a bőröndöm és elindulok vele az ajtó felé, de Seo és Minnie utánam szólnak.
- Unnie! – egyszerre szaladnak hozzám sírós hangon, és ahogy hozzám érnek egyszerre zokognak fel.
- Mi is megyünk veled… - sírja Seo és megtörli a szemét a könnyektől.
- Nem lehet. Most még nem, majd egyszer… Talán. – Hyunbae megfogja a két kicsit a derekuknál és úgy tartja vissza a zokogó lányokat. Most mit csináljak?